Havi bejegyzések archívuma november, 2013

nov 21 2013

Akárhogyan… John Searle biológiai naturalizmusa

Közzétéve által Blog kategória alatt

„Van bennem egy princípium, amely gondolkodik, akar és érez..” … távolról sem kézenfekvő igazság az, hogy van bennem ilyen princípium; az a kézenfekvő igazság, hogy én gondolkodom, én akarok és én érzek. És az én, az az én, aki gondolkodik, akar és érez, közvetlenül az én élő testem, mindazokkal a tudatállapotokkal, amelyeket hordoz. Az én élő testem gondolkodik, akar és érez. Hogyan? Akárhogyan.

  Unamuno, Migual de: A tragikus életérzés. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989. 83. o.

 

Searle elmefilozófiai munkássága nem korlátozódik a gépi funkcionalizmus bírálatára. A test-elme probléma megoldására is kidolgozott egy elméletet, amelyet biológiai naturalizmusnak nevezett el.  Elképzeléseinek körvonalazása során nem kevesebbre vállalkozik, mint a téma megközelítésében szokásos dualista-materialista vonatkozási rendszer meghaladására.[1] Szerinte ezek az általa „alapértelmezett pozícióknak” nevezett tradicionális megközelítésmódok hibás feltételezéseken alapulnak, és ha a tudat problémájára tudományos megoldást akarunk találni, ki kell lépnünk ebből a meggyökeresedett keretből, azaz – véli Searle – mindkét álláspontot elvetve, szigorúan a tényekre hagyatkozva kell logikusan végigelemeznünk a kérdéskört.[2] Ebben az esetben elkerülhetjük a szükségszerűen zsákutcába vezető választási kényszert a „lélek” megmagyarázhatatlanságát hirdető dualizmus és a tudatnak valamilyen fizikai entitásra történő redukcióját – azaz kiküszöbölését – programként kitűző materializmus között.[3] „A megoldás tehát, hogy nem a nyilvánvaló tényeket vetjük el, hanem hozzáigazítjuk a kategóriákat, így felismerjük, hogy a tudat egy és ugyanazon időben teljesen anyagi, és tovább nem egyszerűsíthetően mentális. Ez azt jelenti, hogy le kell mondanunk a karteziánus hagyományban alkalmazott „anyagi” és „mentális” kategóriákról.”[4]

Searle interpretációjában a tények a következők: a tudat az agyban lejátszódó fizikai folyamatok eredménye, az agyat alkotó neuronok mikrofizikai jellemzőinek kölcsönhatásaiból eredő fizikai sajátosság. A tudati folyamatok ugyanolyan biológiai jelenségek, mint a fotoszintézis, az emésztés, a sejtosztódás, az epekiválasztás, stb.. Sőt, analógiás kapcsolatba hozhatók közönséges fizikai jelenségekkel is. Searle kedvenc példái a H2O molekula és a víz/jég rendszer, vagy például a fémötvözetek és az üzemanyag kémiai jellemzői valamint a motor alkatrészei (dugattyúk, főtengely) közötti oksági kapcsolatok. Ahogyan az egyedi H2O molekulák és a víz/jég rendszer tulajdonságai, illetve a fémötvözetek és szénhidrogén molekulák valamint a motorműködés ugyanazon fizikai rendszer eltérő szintű leírását jelentik, ugyanígy van ez a tudatos tapasztalat és az agyműködés esetében is: előbbi csupán az utóbbinak egy magasabb szintű leírása.

Egy apró különbség azonban magyarázatot igényel. A tudatnak van egy minden más fizikai (biológiai) jelenségtől eltérő sajátossága: nevezetesen az, hogy a tudatállapotok szubjektívek, azaz elválaszthatatlanok az ezeket az állapotokat megtapasztaló, átélő szubjektumtól, ezért létezésmódjuk (ontológiájuk) „első személyű”. A tudat tehát szubjektív ontológiájú entitástípus. A közönséges fizikai (biológiai) jelenségek ontológiája ezzel szemben objektív, azaz létezésük nem függ attól, hogy valamely szubjektum megéli e – ezért létmódjuk harmadik személyű. Míg ezek az objektív ontológiájú jelenségek a tudományos redukció szokásos modelljei és módszerei szerint visszavezethetők más, alapvetőbb szintű ilyen jelenségekre, addig a tudatos jelenségek esetében ez a redukció nem, vagy csupán korlátozottan lehetséges.  Az alapkérdés az, hogy ezt a két létezésmódot hogyan értelmezzük. A materialista annak bizonyítására törekszik, hogy nincs is – nem is lehet – első személyű szubjektív létező, mivel – prekoncepciója szerint – csak a fizikai entitások valósak. A dualista szerint az ilyen (mentális) entitások alapvetően különböznek a fizikai jelenségek világától, ez a két létezésmód kölcsönösen kizárja egymást. Searle felfogása szerint az objektív ontológiájú agy, és a szubjektív ontológiájú tudat egy egységes fizikai/biológiai szerveződésen belül létezik, annak csupán különböző szintjeit alkotva. Az ő biológiai naturalizmusa szerint a tudatos jelenségek neurobiológiai alapja, és az arra nem redukálható tudatos tapasztalat egyaránt a fizikai világ része. A tudat tehát Searle szerint ugyanúgy (?)[5] biológiai jelenség, mint az összes többi, azzal a különbséggel, hogy szubjektív első személyű ontológiája  lehetetlenné teszi, hogy objektív harmadik személyű jelenségekre vezessük vissza.

Searle gondolatépítménye, a biológiai naturalizmus ötvözi azt, ami szerinte a materialista és dualista magyarázatokban helytálló – így egyféle „harmadikutas” pozícióként kategorizálható. Úgy gondolja, hogy talált egy átjárót a dualizmus Szküllája és a materializmus Kharübdisze között, és ezzel a tudatos tapasztalatot sikerült beillesztenie a fizikai világba. Ez a köztes elmélet azonban több ponton támadható és nem elégíti ki sem a materialistákat, sem a dualistákat: előbbiek rejtett dualistának, a dualisták pedig materialistának tartják. Elméletével szemben különösen gyakori ellenérv az, hogy a biológiai naturalizmus voltaképpen álcázott attributív dualizmus. Ez utóbbi kritikára válaszul írta meg „Miért nem vagyok attributív dualista” című tanulmányát, amelyben összefoglalja az attributív dualizmussal szembeni érveit – hangsúlyozva azokat a különbségeket, amelyek az ő felfogását az attributív dualisták tudatkoncepciójától elválasztják.[6]

Érvelése azonban nem mindenki számára meggyőző. Például Edward Feser amerikai filozófus egy 2004-ben tartott előadásában sorra veszi és  pontról pontra megkérdőjelezi Searle érveinek tarthatóságát.[7] Kimutatja, hogy az agy-tudat kapcsolat értelmezésére használt példái nem teljes értékű analógiák, így alkalmatlanok a tudatos tapasztalat lényegének megvilágítására. Rámutat arra, hogy a világ dualista felosztása nem önkényes, hiszen tapasztalatunk alapján valósnak mutatkozó különbségeken alapul,[8] és nem Descartes szeszélyéről volt szó a két kategória megalkotása során. Sőt, szerinte Searle eljárása – miszerint két ennyire eltérőnek mutatkozó entitást azonosnak tételez – inkább tekinthető önkényesnek, mint az attributív dualista felfogás, ugyanis a tudatos tapasztalat és a kétségbevonhatatlanul fizikai jelenségek között szignifikáns különbség van: az előbbiek – lévén alapvetően szubjektívek – nem azonosíthatók utóbbiakkal, és – mai tudásunk szerint – nem is vezethetők azokra vissza. Józan érvelés alapján fel kell tételeznünk, hogy az Univerzumban a tulajdonságoknak ez a két eltérő minősége mutatkozik. Kézenfekvőnek tűnik az is, hogy ha a fizikai tulajdonságok közös karakterisztikája az, hogy objektív, harmadik személyű entitások, akkor ez jelenti a létezés fizikai formáját, következésképpen a mentális tulajdonságok – mivel alapvetően szubjektívek – szükségképpen nem-fizikai létezőknek tekinthetők. Az pedig csak játék a szavakkal, hogy vagy azt állítjuk: világunk alapentitásai két ontológiai kategóriába sorolhatók, vagy pedig azt, hogy olyan egységes világban élünk, amely két alapvetően különböző entitásnak ad helyet.

A komputerfunkcionalizmus vezető tekintélyei is megtalálják Searle érvelésében a gyenge pontokat. Steven Pinker például azt kéri számon rajta, hogy amikor a tudatos jelenségek mögött – az információfeldolgozás algoritmikus funkcióit, mint magyarázó okot elvetve – a tényleges emberi agy valós fizikai-kémiai sajátosságait tételezi, „azt sosem árulja el, milyen sajátosságok volnának ezek.”[9] Daniel Dennett szellemként megidézett oki erők alkímiájának minősíti a Searle-i kauzális magyarázatot és leszögezi: „Egy gép pusztán egy gépezet, és semmi nincs az altípusok konstrukciójában vagy anyagában, ami lehetővé tenné, hogy a gép túllépjen a mechanizmus korlátain, és kiizzadjon egy „valódi szemantikát”, túlmenve puszta szintaktikai őrölgetésein.”[10]  Ray Kurzweil pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy Searle Kínai-szoba gondolatkísérletének következtetései az emberi agy működésének leírására is felhasználhatók, és ha ezt következetesen végigvisszük, az agyban, – mint mintázatokat generáló fizikai/biológiai rendszerben – sem jöhet létre jelentés és megértés.[11]

Searle tudatelmélete tehát nem tölti be a tudat tudományos magyarázatának ígéretét. Legfeljebb egy keretrendszert nyújt annak felvázolására, mi mindennek kellene teljesülnie ahhoz, hogy sikerüljön a tudatos tapasztalat eredetére és mibenlétére vonatkozóan hihető materialista-naturalista magyarázatot alkotni. Ezt a magyarázatot azonban a Searle féle elmélet – hiába állítja a szerző az ellenkezőjét – nem tartalmazza. Érvelése nem tudja feloldani azt az ellentmondást, hogy a tudatos tapasztalat hogyan lehet egyszerre ugyanolyan, mint bármely más biológiai jelenség és mégis teljesen más – szubjektív, nem redukálható? Ahogyan komputácionalista ellenfelei is rámutatnak, ez az elmélet sem képes magyarázatot adni arra, hogy hogyan jelenik meg az agyban (mint biológiai gépezetben) érzés, tapasztalat, jelentés és szándék. A biológiai naturalizmus alapján elgondolható magyarázatok éppen az általa felállított kritériumokat nem elégítik ki – azaz elbuknak a „Searle-próbán”. De az elméletben kifejtett felemás tudományos redukció sem meggyőző. A kauzális redukálhatóság ugyanis ontológiai redukció nélkül – márpedig Searle szerint a tudatos tapasztalat esetében éppen erről van szó – gyenge lábakon áll (ahogyan azt David Hume óta tudjuk), és pontosan a lényegi kérdést hagyja megválaszolatlanul: „Hogyan lehet – ha egyáltalán lehetséges – összeillesztenünk világunknak a fizika, a kémia és más alapvető természettudományok által kialakított képét azzal, amit magunkról, mint emberi lényekről tudunk, vagy tudni vélünk?”[12] A kérdés megválaszolása – a biológiai naturalizmus érvrendszerének ismeretében is – még várat magára.

 


[1] „“Biological Naturalism” is a name I have given to an approach to what is traditionally called the mind-body problem. The way I arrived at it is typical of the way I work: try to forget about the philosophical history of a problem and remind yourself of what you know for a fact.” John R. Searle: Biological naturalism. In Max Velmans & Susan Schneider (eds.), The Blackwell Companion to Consciousness. Blackwell (2007) 325-334.

[2] „Az én javaslatom nem csupán annyiból áll, hogy filozófiai fejtegetésünkben mondjunk le ezekről a meghatározásokról, hanem hogy szakítsunk a „lélek”, „elme”, „tudat”, „anyag”, „lelki”, „fizikai” hagyományos kategóriáival, valamint a hagyományosan értelmezett összes többivel.”  Searle, J.(2000): Elme, nyelv és társadalom. A való világ filozófiája. Vincze Kiadó, Budapest, 58. o.

[3] „A probléma nyilvánvalóan nem a tényekkel van, még csak nem is a tényekhez való hozzáférésünkkel, hanem a tények leírására örökölt kategóriakészlettel.”   – vázolja fel a probléma lényegét. Searle, J.(2000): Elme, nyelv és társadalom. A való világ filozófiája. Vincze Kiadó, Budapest, 74. o.

[4] Searle, J.(2000): Elme, nyelv és társadalom. A való világ filozófiája. Vincze Kiadó, Budapest,  75. o.

[5] A kérdőjel a blogíró kétkedését fejezi ki a magyarázat kielégítő voltját illetően. Ha a tudat „ugyanúgy” biológiai jelenség lenne, mint a többi, akkor ugyanúgy alá lehetne vetni ontológiai redukciónak is.

[6] Searle, J. R.: Why I am not a property dualist. In: Philosophy in a New Century. Selected Essays. Cambridge University Press, Cambridge, 2008.

[7] Edward Feser: Why Searle Is a Property Dualist [Paper presented at the American Philosophical Association Pacific Division meeting in Pasadena, CA, March 24-28, 2004]

[8] „If the physical processes which cause consciousness are objective third-person phenomena, and consciousness and other mental phenomena are subjective or first-person in nature, it is reasonable to describe the latter as being of a fundamentally different kind than the former.  That is, it is reasonable to say that there exists in the universe a dualism of properties.  If what all uncontroversially physical properties have in common is precisely their objective or third-person character, it is reasonable too to regard that character as what is essential to being physical – in which case mental properties, being essentially subjective, would necessarily count as non-physical.” Feser, 2004.

[9] Pinker, S. (2002): Hogyan működik az elme. Osiris Kiadó, Budapest, 95. o.

[10] Idézi Pléh, (2013): A megismeréstudomány alapjai. Az embertől a gépig és vissza. Typotex, Budapest, 196. o.

[11] Kurzweil, R. (2006): The Singularity is Near: When Humans Transcend Biology. Penguin Books, New York, p. 463.

[12] John R. Searle (2010): Making the Social World: The Structure of Human Civilization. Oxford University Press, Oxford, p. 3.

Nincs hozzászólás