szept 03 2013

A test-elme probléma Jeff Hawkins könyvében

Közzétéve által 11:15-kor Blog kategória alatt

The fundamental question in contemporary philosophy: How, if at all, can we reconcile a certain conception of the world as described in physic, chemistry, and the other basic sciences with what we know,
or think to know about ourselves as human beings?

John R. Searle: Making the Social World. Oxford, 2010

 

Az On Intelligence  kiváló bevezetés az agyműködés gépi aspektusának megértéséhez. Ezen túlmenően arra késztet, hogy újra rácsodálkozzunk az ismert világegyetem legbonyolultabb rendszerére. Furcsa érzés beleképzelni a fejünkbe a könyvben részletesen leírt mintázatgeneráló és jelfeldolgozó gépet, de kétségtelen – az agytudomány empirikus adattömege bizonyítja – hogy működik bennünk ez a Hawkins által modellezett automata, számunkra ma még (Hawkins könyvének elolvasása után is) nagyrészt áttekinthetetlen és érthetetlen módon, többnyire csalhatatlan biztonsággal.  Ez a gépi komponens azonban csupán a materiális alapja (hordozója, megjelenítője, tükre?) a rendszer másik elemének, a tudatos tapasztalás- és érzésvilágnak (elme, pszichikum, lélek, szellem?).  Bármilyen legyen is a viszony a két komponens között (kauzalitás, korreláció, azonosság?), évszázadok óta képtelenek vagyunk kielégítő tudományos értelmezésére. Korunk egyik vezető elmefilozófusa John Searle ennek a viszonynak a megoldatlanságát tekinti a kortárs filozófia legalapvetőbb problémájának.[1] Hawkins – és a hozzá hasonló felfogású kutatók – számára azonban ez a magyarázati szakadék nem jelent alapvető problémát.   Gondolkodásának reduktív materialista determinációiból eredően úgy véli, a problémák egy része nem is létezik, más részükre pedig már jelenlegi tudásunk alapján is – feltehetően a közeljövőben – találni fogunk fizikalista, eliminatív materialista magyarázatokat.[2] Ez a hit nem okoz zavart az első hat fejezetben, az utolsó kettőben azonban, ahol a tudatosságról, kreativitásról, intelligenciáról és jövőbeli intelligens gépekről van szó, már gyakran olvashatunk túlzottan leegyszerűsítő állításokat, kétes analógiákat, esetenként téves értelmezéseket.  Így például hibás következtetéseket tartalmaz az a gondolatkísérlete is, amellyel a tudat fizikalista értelmezését próbálja alátámasztani. (A gondolatmenet kritikája Donald Perlis recenziójában olvasható.

Arról, hogy a teljes körű magyarázat igénye nem teljesül, számos szövegrészlet árulkodik. A megfogalmazásokban lépten-nyomon megjelenik Descartes árnyéka, jelezve, hogy a mégoly materialista-monista szerző sem tudta teljesen kiküszöbölni a descartes-i szubjektumot.
A kéreg működését leíró szövegekben folyamatosan jelen van a self, az én, a személyes szemlélő (emlékeztetve a híres Popper-Eccles könyv címére: The Self and Its Brain) és az agy, az objektívan leírható szerkezet feloldhatatlan kettőssége.  Például: When I look around the room, my brain is using memories to form prediction about what it expects to experience  before I experience it (p. 84.). Vagy: The IT cell tells us we are seeing a face (p. 113).  Vagy: I think consciousness is simply what it feels like to have a cortex! (következetesen redukcionista beszédmód szerint így kellene fogalmaznia: to be a cortex!) Ugyancsak a szubjektum megkerülhetetlenségéről árulkodnak a neuron-csoportoknak tulajdonított mentális tevékenységek: lover regions are looking at a window (p. 127), más helyeken az agykéreg „is comparing, expect, observe, predict, stb. Ki néz, ki hasonlít össze, ki figyel meg, ki az, aki elvár és előre jelez itt? Hawkins egy-egy árulkodó mondata azt is jelzi, hogy korántsem olyan egyszerű a problémakör megoldása, ahogyan azt a könyv alaphangvétele sugallja. Például: However, the problem of understanding how your cortex forms invariant representations remains one of the biggest mysteries in all science. Itt-ott a szövegben olyan ellentmondásokat találunk, melyek megkérdőjelezik a könyv egész szemléletét. A 179. oldalon például olvasható, hogy egy fa nem gondolkodik, mert automatikusan működik. ( Of course a tree doesn’t  think; its behavior is automatic.) Ez valószínűleg így van, de akkor hogyan gondolkodhatnak azok az automatikusan lefutó algoritmusok, amelyek az agykéreg működését jelentik?

Hawkins is érzi, hogy argumentációja nem mindenki számára meggyőző. Sokan gondolhatják – írja a könyv 175. oldalán – hogy a teljes emberi tevékenység nem vezethető vissza egy egyszerű algoritmusokat megvalósító hatalmas, hierarchikus memóriarendszer működésére. Lehetséges az – teszi fel a kérdést – hogy a teljes életünk, törekvéseink, értékrendünk nem több, mint apró szinapszisok milliárdjaiban kódolt elektrokémiai hatásrendszer? Szerinte igen, és hogy minket is meggyőzzön erről, elmond egy személyes történetet. 1984-ben programozott először grafikus felhasználói felületet, és a kódrendszer bonyolultságát látva nem tudta elképzelni, hogy a rendkívül komplex utasításrendszer működni fog. De az elkészült program szempillantás alatt generálta az impozáns színes képernyőképet. Kételkedésének az volt az oka – írja magyarázatként – hogy intuitív érzéke alábecsülte a mikroprocesszor sebességének és a program komplex, hierarchikus kódrendszerének összeadódó hatását.  Ugyanígy vagyunk az agykéreg elképesztő kapacitásának és a hierarchikus neuron struktúrák együttes hatásának eredményeként előálló mentális működés elképzelésével is – érvel tovább. Nem tudjuk elhinni, hogy öntudatunk, kultúránk, a nyelvek, a művészet, a tudomány ezekre vezethető vissza.

Ez az analógia azonban téves.  Nem intuíciónk korlátairól van ugyanis szó, hanem egy olyan konceptuális keretrendszer hiányáról, amelyben a tudatos tapasztalat és az elektrokémiai folyamatok ionáramai harmonikus, logikailag és intuitív módon is egymásból következő elemekként illeszkednének. Hawkins (ahogy eddig senki más sem) nem adta meg azt a metaszintet, amelyben a szellemi illetve fizikai szféra egy homogén valóságértelmezés egymásra visszavezethető elemeiként értelmezhető ontológiai rendszer részeit alkotnák

Úgy tűnik, Hawkins mintázat-generáló rendszerének nem csak a kigondolása, hanem a működése is feltételezi a szubjektumot, a jelenlévő megfigyelőt. Az önmagában lévő fizikai agyban ugyanis nincsenek mintázatok, csak kölcsönhatások, ionáramok, molekuláris rezgések kaotikus tömege. Ahhoz, hogy a modell működjön, kell egy self. Fel lehet tételezni persze, hogy valamiféle „virtuális én” konstruálódok a molekularezgésekből és ionáramokból. De hogyan és miért? Miképpen jelenik meg a jelentés, a szándék és a szubjektív tapasztalat egy tisztán anyagi világban (az anyag fogalmáról kialakított jelenlegi elképzeléseink alapján)? Hogyan lehetségesek önmagukat mintázatként azonosító, és erre a megfigyelésre reflektáló „mintázatok”?  A grafikus felhasználói felületet egységes látvánnyá összeálló képe feltételezi a descartes-i megfigyelő szubjektumot, aki ezt észleli. Hawkins története akkor lenne meggyőző, ha bizonyítani tudná, hogy a műveletvégző mikroprocesszorban futó program rácsodálkozik magára, és eltűnődik azon, milyen dekoratív módon jelenik meg az általa generált képernyőkép.

Ez utóbbi fikció visszavezet bennünket Searle kínai szobájához. Amikor Hawkins azt állítja, hogy Searle rendszerében azért nincs megértés és azért nem jelenik meg mentális tartalom, mert nem a megfelelő komputáció történik, feltehetően téved. Searle problémája nem a helytelen (szimbólummanipulációs) komputáció, hanem a komputáció maga. 1980-ban írt híres tanulmányában[3] leírta – és azóta ezt hangsúlyozza – hogy a program szintaxisa (bármilyen algoritmusrendszerből álljon is) önmagában nem elegendő jelentés generálásához.[4] Hawkins hiába eliminálja Searle jelkönyveket lapozgató emberét és helyezi be a műveletvégzést neurális hálózatok automatizmusaiba, valószínűleg az ő modellje alapján működő rendszer sem lenne képes tudatos tartalmak generálására.[5]

Összefoglalóan elmondhatjuk, Hawkins kiválóan megírt és könnyen olvasható könyve az agyműködés mindkét aspektusának tudatosításához hozzájárul. Egyrészt minden eddiginél részletezőbb és átfogóbb modellt mutat be az agykéreg működésére, másrészt ráirányítja a figyelmünket arra a magyarázati szakadékra, amely az agy fizikai sajátosságainak és a tudatos tapasztalat kvalitatív, szubjektív aspektusának az összeilleszthetetlenségében mutatkozik, és amelyet neki sem sikerült áthidalnia.

 


[1] „I want to situate this work within that larger question, which I regard as the fundamental question in contemporary philosophy: How, if at all, can we reconcile a certain conception of the world as described in physic, chemistry, and the other basic sciences with what we know, or think to know about ourselves as human beings?  How is it possible in a universe consisting entirely of physical particles in fields of force that there can be such things as consciousness, intentionality, free will, language, society, ethic, aesthetic,  and political obligations?” In: John R. Searle: Making the Social World: The Structure of Human Civilization. Oxford University Press, 2010.

[2] Ennek az elképzelésének a könyvben több helyen kifejezést ad, például: „There appears to be a large philosophical gulf between a collection of cells and our conscious experience, yet mind and brain are one and the same.” p. 43. „By now, I hope I have convinced you that mind is just a label of what the brain does. It isn’t a separate thing that manipulates or coexists with the cells in the brain. Neurons are just cells. There is no mystical force that makes individual nerve cells or collections of nerve cells behave in ways that differ from what they would normally do.” p. 204. In:  Hawkins, J. : On intelligence. Holt  Paperback, New York, 2005.

[3] Searle, John. R. (1980) Minds, brains, and programs. Behavioral and Brain Sciences 3 (3): 417-457. Magyarul: Az elme, az agy és a programok világa, in: Kognitív tudomány, Szerk.: Pléh Csaba, Budapest, Osiris Kiadó, 1996. 136—151. o.

[4] Searle egy nem régen megjelent esszékötetben foglalja össze erre vonatkozó aktuális nézeteit. Searle, J. R.: Philosophy in a New Century. Selected Essays. Cambridge University Press, Cambridge, 2008. Különös tekintettel a következő tanulmányokra: The Turing Test: fifty- five years later; Twenty-one years in the Chinese Room; Is the brain a digital computer?

[5] Mindegy, hogy szimbólumok vagy mintázatok processzálásáról van szó „without a homunculus, both commercial computer and brain have only pattern and the pattern have no causal powers in addition to those of the implementing media.” p. 99.

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá most!

Anti-Spam Quiz: