okt 15 2012

Az oktatáselmélet gondolati rendszerének pozícionálása

Közzétéve által 13:45-kor Blog kategória alatt

– Szerinted én tanult, olvasott ember vagyok?

– Minden bizonnyal – válaszolta Zi-gong. – Vagy
talán nem?

– Egyáltalán nem – mondta Konfuciusz. – Csak
egyszerűen megragadtam egy fonalat, ami elvezet
az összes többihez.

Sima Quian: Konfuciusz

 

Az idézet, amelyet internetes könyvszemlém mottójának választottam, Manuel Castells információs társadalomról szóló trilógiája első kötetének elején olvasható.[1] A keleti bölcsnek tulajdonított kijelentés azért kerül oktatáselméleti/nevelésfilozófiai ihletésű tűnődéseim elé, mert egy olyan olvasási stratégiát sugall, amely jól használhatónak tűnik könyvekkel, tanulmányokkal elárasztott szellemi környezetünk egy-egy tématerületének felderítéséhez.
A fonál (egy lehetséges fonál) felismeréséhez Jerome Brunernek az a tézise vezetett, amely szerint az oktatáselmélet gondolati rendszerét az elme és a kultúra metszéspontjában, kölcsönhatásrendszerében kellene elképzelnünk.[2] Bruner könyve – amelyben ezt az elképzelését kifejti – eredetileg 1996-ban jelent meg, és a szerzőnek az 1990-es évek elején írt tanulmányait foglalja össze Az azóta eltelt két évtized gyorsuló ütemű információ- és kommunikációtechnológiai fejlesztései – következésképpen a társadalom információkezelési és kommunikációs viselkedésének jelentős mértékű átalakulása – véleményem szerint indokolttá teszik egy harmadik erőtér, a technológia beillesztését a neveléstudományi gondolkodást, elméletalkotást formáló tényezők közé. Így az oktatáselmélet nem kettő, hanem három hatótényező metszéspontjában gondolható el. Az ily módon kibővített, háromcentrumú hatásrendszer interakciós terét tekintem azon pedagógiai interdiszciplínák egyik forrásvidékének, amely diszciplínák a tanításról valamint a tanulásról történő gondolkodásnak és kutatásnak az új perspektíváit tárják elénk.

A hatásrendszer összetevői közül az újdonság varázsa a technológiát helyezi előtérbe, amely ebben a kontextusban természetesen az elektronikus információfeldolgozás gépi, algoritmikus formáit jelenti. A technológiai komponensnek a kortárs képzeletre gyakorolt hatása mind az elméről, mind a kultúráról való gondolkodásunkban megnyilvánul. Az elméről gondolkodó kutatók többsége számára többé nem az a kérdés, hogy gondolkodnak-e a gépek, hanem hogy az egyetlen gép, amelyről biztosan tudjuk hogy gondolkodik, az élő agy, hogyan teszi ezt, és hogy lehetséges-e más, olyan típusú gépek építése, amelyek szintén képesek a tudatos gondolkodásra?[3] Se szeri se száma azoknak a filozófusoknak és társadalomkutatóknak, akik a technikának a kultúrára és a társalomra gyakorolt hatásáról tűnődve fogalmazták meg intellektuálisan inspiráló elméleteiket.[4]

Elme és (információ)technológia kölcsönhatását illetően az is izgalmas kérdés, hogy az új képernyő-interfész hatására hogyan változik és hogyan változtatható meg a humán kognitív architektúra plasztikus része? Ez a megközelítésmód közvetlenül átvezet bennünket a neveléstudomány területére, exponálva a megkerülhetetlen kérdést: vajon az információtechnológiai hatások rendelkeznek-e olyan erős transzformációs potenciállal, amely jelentősen hozzájárulhatna egy új pedagógiai paradigma kialakulásához? Ha igen, ez a harmadik, szuverénnek tételezett hatótényező-rendszer milyen elméleti megközelítésekkel elemezhető és értelmezhető? Úgy gondolom, az értelmezések egyik forrása a média- illetve médiumelméletek szemlélete, fogalomrendszere, módszertana és tudásrendszere lehet. Egy másik forrás a neveléstudomány peremvidékein azonosítható: alternatív- progresszív- és antipedagógiai gondolkodásformák, iskola-és oktatáskritikák. Harmadik forrásként a kognitív tudomány és a pszichológia különböző résztudományai jöhetnek szóba. Például Jerome Bruner fentebb említett könyvének kulturális pszichológiai megközelítésmódja. Negyedik forrásként azt a kognitív-evolúciós szemléletmódot kell megemlítenünk, amely Merlin Donald, Michael Tomasello, Garry Cziko, Pléh Csaba, Csányi Vilmos, Csibra Gergely, Gergely György és mások munkásságában nyilvánul meg az emberi elme filo- és ontogenezisének kutatására fókuszálva. Végül, de nem utolsó sorban adekvát közelítésnek tűnik számomra egy olyan normatív vizsgálódás, amely tételesen számba veszi egyrészt azokat a követelményeket, melyeket az információs társadalom támaszt az oktatással szemben, másrészt azokat a lehetőségeket, amelyeket az informatikai forradalom biztosít számunkra a kihívásokkal történő eredményes szembenézésre.

A fentebb felvázolt gondolati mezőből indul annak a hálónak a szövése, amelynek csomópontjait – elsősorban, de nem kizárólagosan – a pedagógiai interdiszciplínák néhány sokat ígérő forrásvidékét reprezentáló, e sorok írója szerint fontos, intellektuálisan inspiráló szövegek alkotják. Az elsőként szóba kerülő mű – a következő bejegyzés tárgya – természetesen Bruner könyve lesz, amely e sorok íróját a fonál felismerésére és megragadására késztette.

 


[1] Castells, M.: A hálózati társadalom kialakulása. Gondolat-Infonia, Budapest, 2005.

[2]  Bruner, J.: Az oktatás kultúrája. Gondolat Kiadó, Budapest, 2004.

[3] John Searle a következőképpen ír erről: „There is no question that machines can think, because human and animal brains are precisely such machines”. In: Searle, J. R.: Philosophy in a New Century. Selected Essays. Cambridge University Press, Cambridge, 2008. p. 72. (Twenty-one years int he Chinese Room)

[4] A szélesebb szakmai közösség előtt is ismertek közül három alapmunkát említek erről a területről: Mumford, L.: A gép mítosza. Válogatott tanulmányok . (szerk: Kodolányi Gyula). Európa Kiadó, Budapest, 1986.; Ellul, J.: The Technological Society. New York, Vintage,1964.; Postman, N.: Technopoly: the surrender of culture to technology. New York, Vintage, 1992.

1 hozzászólás

1 hozzászólás to “Az oktatáselmélet gondolati rendszerének pozícionálása”

  1. Spiczéné Bukovszki Editon 28 okt 2012 at 16:00

    „Mosolygó főhajtás a Gutenberg-galaxis előtt”1
    Jean-Claude Carriére – Umberto Eco.: Ne remélje, hogy megszabadul a könyvektől
    Európa Könyvkiadó, Budapest, 2010

    A világszerte ismert tudós regényíró, esztéta és bibliofil Eco beszélgetőpartnere a neves színpadi és filmforgatóköny-szerző, Jean Claude Carriére, aki maga is a könyvek és a kultúra megszállottja. Az érdekes és inspiráló beszélgetés apropóját az a tény adja, hogy világ megismerésére irányuló törekvéseink, kultúránk és mindennapi életünk megkerülhetetlen része lett a számítógép, és a kommunikációs technológia fejlődése által elérhető tudásháló: az Internet. A beszélgetőtársakat foglalkoztató fő kérdés az, hogy milyen hatása van számítógépes jelenségeknek –e-book, külső adattárolók, hozzáférés stb.- a könyvre, a könyvek által reprezentált tudás- és kultúra felfogásra. A teljesség igénye nélkül szeretnék egy pár továbbgondolásra érdemes kérdést kiragadni a beszélgetésből, és beleilleszteni az általunk tárgyalt elme-kultúra-technológia paradigmába.
    Minden új technikához, technológiához új ismeretek elsajátítására van szükség, hogy használni és alkalmazni tudjuk őket. Ahogyan annak idején meg kellett fejteni a hieroglifákat az egyiptomi kultúra megértéséhez, vagy elsajátítani az arámi és héber nyelveket a Biblia jobb értelmezéséhez úgy most meg kell tanulnunk az információs technológia által kínált lehetőségek alkalmazását, pl. az Internet használatát vagy a szövegszerkesztést. Nagy különbség azonban, hogy míg az egyiptomi kultúra megismeréséhez csak néhány megszállott tanulása kellett, a számítógép használatának „megtanulása” tömegeket érint. Kétségtelen tény az is, hogy az info-kommunikációs technológiák révén megváltozik a tudás elmébe épülésének folyamata is. Az új technika azt a hamis látszatot is keltheti, hogy meg lehet spórolni a világ megismerésére fordított fáradtságos tapasztalati vagy elméleti tanulási folyamatokat, hiszen minden tudás ott van „ készen „ és elérhetően a világhálón. Érdekes belegondolni abba is, hogy a hagyományos tudás és a technológiai írástudás máshogyan adódik tovább. Az életben maradáshoz szükséges és hasznos tudás átöröklődött generációról generációra, a számítógépes tudás mintegy vele született készségként jelentkezik az új generációknál.
    A beszélgető tudósok arra a következtetésre jutnak, hogy a többi forradalmi vívmányhoz és technikai találmányhoz hasonlóan az új technológia is az ember régi vágyát testesíti meg. Hasonlóan ahhoz, ahogyan megvalósult az emberiség álma a repülésről, a transzplantációról és a tenger meghódításáról, most annak a korszakát éljük, ahogyan megvalósul a régi álom a tudás megőrzéséről. Hiszen mi másért létesült volna annak idején az alexandriai könyvtár, vagy készültek volna a kódexek, íródtak az enciklopédiák? Ugyanez történik most, a tudás felhalmozása és tárolása egy újfajta hordozó és megjelenítő eszközön. Van azonban egy nagyon lényeges különbség: ahogyan Eco fogalmaz, a könyvek világa az egy „mérhető szédület”, van némi remény arra, hogy emberélet alatt valamennyit el lehet olvasni belőle. Az internet kínálta tudás azonban egy „mérhetetlen szédület”, abszolút reménytelen a teljességre törekvés. Ezzel a megállapítással már egy másik jelentős kérdéskör alapproblémájánál vagyunk: a szelektálás, ha úgy tetszik kanonizáció és az értékítélet kérdéseinél. A könyv beszélgetői azt az álláspontot képviselik, hogy az elme alkot, a kultúra szűr, szelektál és értékel. Ezzel szemben az interneten elénk tárt információk halmaza a befoghatatlan teljesség igényét kelti, de nem ad támpontot a szelektálásra. A véleményt , értékítéletet és a döntéseket a felhasználónak kell meghoznia. De mi alapján? Nekünk (a számítógép előtt szocializálódott nemzedéknek) még lehetnek támpontjaink: az alapján, hogy mit tanultunk bizonyos szerzőkről, mely archívumokat ítélünk hitelesnek stb. össze tudjuk hasonlítani az információkat. Ehhez azonban bizonyos mennyiségű saját tudásra van szükség. Kérdés, hogy ezt hogyan fogják a jövő generációk felhasználói megszerezni. Ki mennyi saját tudással fogja értelmezni a közös tudást, ill. mivel fog hozzájárulni ahhoz.
    Természetesen mindig voltak, akik nem akarták, hogy valamilyen tudás, gondolat, egy adott kultúra öröksége fennmaradjon. Elegendő ennek belátásához, ha a spanyol hódítók és a náci diktatúra könyvégetéseire gondolunk. Nem szabad azonban abba a hibába esnünk, hogy a kétségtelenül fennálló veszélyek és negatív hatások kiküszöbölésének szándéka örvén akadályozni igyekszünk egy globális folyamatot, az info-kommunikációs technológia térhódítását. (Amelyet persze egyébként sem áll módunkban megállítani, hasonlóan a könyvégetéses módszer sikertelenségéhez). Be kell vallanunk, hogy a nem tudás tudása is lehet ijesztő. Az információs tudás olyan hatalmas és emberi elmével felfoghatatlan, hogy ez szül szorongásérzetet, olykor félelmet bennünk. Állandó változásra, tanulásra, fejlődésre vagyunk kényszerítve, holott az ember (vagy az emberek többsége) az állandóságra, kiszámíthatóságra és stabilitásra vágyik, arra akar berendezkedni, hiszen ilyen körülmények között tudja elképzelni önnön létét, önmegvalósítását és fennmaradását.
    Mi a lehetséges alternatíva tehát egy gondolkodó elme, egy a tudás továbbadására „felesküdött” tanár számára? A fentiekben vázlatosan bemutatott könyv üzenete az, hogy viszonylagosnak kell látnunk a ránk váró változásokat. Vigasztalásunkra szerepeljen itt az a tény, hogy a történelem során hihetetlen mennyiségű rossz, ízléstelen, haszontalan, ostobaságokat tartalmazó könyv is megjelent. Ne legyen tehát az az illúziónk, hogy ami könyv formátumban megjelent az jó és valamiféle felsőbbrendűséget élvez a képernyőn megjelentekkel szemben. (Sőt ez a tendencia néha már megfordulni látszik, sokaknak a képernyőn való megjelenés jelent rangot és az hitelesít.) Olyan példákat és ellenpéldákat idéz a két anekdotázó szerző –véglegességről, maradandóságról és mindenekelőtt érdekes könyvekről – amelyek kiváló adalékok lehetnek az elme és a kultúra interakciójának vizsgálatához. Az írás és olvasás globális digitalizációja, szükségszerűen megváltoztatja a tanulás, tanítás folyamatát, célkitűzéseit, módszereit, tartalmát. A nagy kihívás erre felkészülni. Hinni kell abban, hogy az átélt, megszerzett-megszenvedett tudás, az egyén mentális és érzelmi horizontja nélkül az exogramok értelmezhetetlenek maradnak. És ne hagyjuk abba a könyvek gyűjtését.
    1 A cím idézet a könyv fülszövegéből Spiczéné Bukovszki Edit

Szóljon hozzá most!

Anti-Spam Quiz: