jún 05 2015

Stevan Harnad és John Searle vitája a tudat mibenlétének megismerhetőségéről

Közzétéve által 11:00-kor Blog kategória alatt

„Monisták vagyunk, és elhisszük a szívünkben hogy az akarat az anyag, de nem látjuk, hogy hogyan anyag.”

Hernád István (Arcvonások – Hernád István professzor, MR. 2013. január 15.)

Tíz évvel ezelőtt a montreali egyetem Kognitív tudományi kutatóközpontjának professzora, a magyar származású Stevan Harnad (Hernád István) olvasói levelet (word-icon) küldött a The New York Review of Books szerkesztőségének.[1] A levélben Hernád John Searle amerikai filozófus néhány hónappal korábban megjelent írására reflektált (Consciousness: What We Still Don’t Know) (word-icon), amely a szintén amerikai Christof Koch „The Quest for Consciousness” című könyvéről írt recenzió.[2] Koch a tudatosság neurobiológiájának ismert kutatója, Searle az elmefilozófia világhírű művelője, Hernádot pedig a kognitív tudomány vezető kutatói között tartják számon. Ha betekintést szeretnénk nyerni annak az évszázadok óta tartó vitának a jelenlegi állásába, amely a tudat mibenlétének és a tudatos tapasztalat megismerhetőségének kérdésében folyik, nehezen találnánk jobb forrást a fentebb megjelölt szövegektől.

Mindhárom szerző naturalistának vallja magát, így a tudat értelmezésében kialakított véleményüket valahol a reduktív materializmus illetve a dualizmus közötti sávban pozícionálhatjuk. Felfogásuk további közös vonása, hogy úgy látják, a tudat magyarázata nem könnyű, a megoldás keresése során talán a tudomány legnehezebb problémájával nézünk szembe. Erre utal Koch könyvében a „Quest” szócska, Searle pedig esszéjének bevezető részében arról ír, hogy a probléma teljes körű megoldása minden idők egyik legnagyszerűbb tudományos eredménye lenne.[3] Mindazonáltal mind Koch, mind Searle biztos abban, hogy a megoldás a neurobiológia területén fog megszületni, és ez akár a közeli jövőben is megtörténhet. Searle episztemológiai optimizmusáról árulkodik recenziója címében a „Still” kifejezés is. Ebben a véleményében megerősíti őt Koch könyve, amely a tudattal foglalkozó neurobiológiai kutatások eredményeit foglalja össze, és Searle értékelése szerint „a legjobb ilyen irányú írás, ami az utóbbi években neurobiológus tollából megjelent”.[4]

Hernád – noha (ahogy a mottónak kiválasztott mondatából is kitűnik) szívében monista -korántsem ilyen biztos a küszöbönálló sikerben, sőt, azt sem tartja kizártnak, hogy a tudatosság mibenléte mindörökre rejtély marad számunkra. A Koch (és mentora, a DNS Nobel díjas társfelfedezője, Crick) által favorizált NCC (NCC = neural correlates of consciousness)[5] fogalommal jelölt jelenségre utalva megállapítja, hogy Koch és Searle optimizmusa, miszerint a neurobiológiai jelenségek vizsgálatával el fogunk jutni a tudatosság problémájának a teljes körű, tudományosan egzakt magyarázatához, nem kellően megalapozott. A tudatos jelenségek idegi korrelátumainak azonosítása ugyanis mindig csak addig vezet, hogy megállapítjuk a korrelációt, és azt reméljük, hogy jövőben majd valaki képes lesz megérteni és megmagyarázni, hogyan is generálódik ebből a tudatos tapasztalat.[6] Levelének célja éppen az – írja Hernád – , hogy némi kétséget ébresszen a későbbi kauzális magyarázat lehetőségét illetően.[7] A rövid, mindössze egy A4-es oldalt betöltő levélben a következőképpen érvel:
Az alapvető kérdés nem az, hogy milyen materiális folyamatok eredményezik a neuronhálózatok aktivációs mintázatait, hanem az, hogy ezekből hogyan és miért generálódnak tudatos érzetminőségek. Ezen a szinten azonban a szokásos kauzális magyarázatok csődöt mondanak. Márpedig ha erre nem adunk választ, hiába mutatunk ki minden eddiginél pontosabb korrelációt, a rejtély megoldásához szemernyivel sem jutunk közelebb. A tudatosság esetében – zárja levelét Hernád – a „hogyan” és a „miért” probléma olyasvalami, amit nem csupán még most nem tudunk megoldani, hanem (további értesülésig) feltehetően soha nem is fogunk.

Searle nem hagyta válasz nélkül Harnad súlyos elvi kifogásait. Rövid válaszlevelében először összefoglalja Hernád érvelésének lényegét
(word-icon). Kiemeli, hogy Hernád fenntartásai a tudományos magyarázat lehetőségét illetően nem csupán tudásunk mai szintjére vonatkoznak: Ha az agykéreg működésére vonatkozó ismereteink teljes körűek lennéek, szerinte akkor sem tudnánk megválaszolni az alapkérdéseket. Én nem vagyok erről meggyőződve – folytatja. Ha ugyanis minden neurobiológiai mechanizmust részleteiben ismernénk, és ezen ismeretek alapján pontosan meg tudnánk mondani, milyen érzetminőséget milyen folyamatok okoznak, és tudásunk képessé tenne bennünket arra is, hogy az agy- és elmeműködés betegségeit hatékonyan gyógyítsuk illetve megelőzzük, nehéz elképzelni, mit akarhatnánk még. Ha egy teljes körű neurobiológiai leírás sem elégítené ki Hernádot -írja -, nem tudom mi az, ami még hiányzik neki a meggyőző magyarázathoz.

(Szerencsére létezik és elérhető Searle levelének egy olyan változata, amelybe mintegy annotációszerűen Hernád beleírta viszontválaszait
(word-icon).
A továbbiakban ezeket a szövegrészeket eltérő színnel jelöljük.)

Hernád itt közbeszúrja, hogy azért nem elégítené ki egy jövőbeli teljes körű neurobiológiai leírás (és nem kellene ezzel megelégednie a filozófusnak sem), mert bármilyen hatékonysággal leszünk képesek ennek birtokában gyógyítani és általában befolyásolni a testi és mentális folyamatokat, az alapvető kérdések megválaszolatlanul maradnak: hogyan és miért érződik számunkra testünk és agyunk működése? Mi az, ami az érzett működésmódokat különbözővé teszi a nem érzett működésmódoktól? Miért és hogyan érződnek bizonyos dolgok, ahelyett, hogy csupán működnének?[8]

Ezután Searle – mintha érezte volna, hogy válasza nem lesz kielégítő Hernád számára -további érveket sorakoztat fel. Először arra utal, hogy egy komoly filozófiai terminológiai probléma is szerepet játszik a tudatosság magyarázatának nehézségében, és ez a dualista szóhasználat öröksége. Ebből adódik, hogy elképzelhetetlennek és elképesztőnek tűnik számunkra, hogyan okozhatnak objektív neurális folyamatok szubjektív érzéseket.

Hernád itt ironikusan közbeveti, hogy ha valaki vesztésre áll, akkor hajlamos bonyolítani a terminológiát. Szerinte a szubjektív-objektív fogalompár bevezetése sem visz közelebb a megoldáshoz. A misztérium kiküszöbölhetetlenül itt van azzal, hogy léteznek érzetminőségek.

Searle szerint ezen a misztériumon úgy tudunk úrrá lenni, ha tudomásul vesszük azt az egyszerű tényt, hogy az érzéseket neurális folyamatok okozzák, és nem hagyjuk magunkat elbátortalanítani a „hogyan” probléma megoldásának látszólagos nehézségétől amikor az NCC és a tudatos jelenségek közötti ok-okozati kapcsolatokat keressük.

Hernád erre válaszul itt arról az elvi problémáról beszél, hogy amíg az érzetminőségek nem illeszthetők be a materialista, monista világmodellbe, addig ez a világmagyarázat hézagos![9] És ezt a hiátust nem oldja fel Searle biológiai naturalizmusa sem, hiszen a kauzális redukció és a feltételezett kauzalitás meglehetősen gyenge lábakon áll ontológiai redukció nélkül.[10]

Searle a továbbiakban azt a hasonló viták során gyakran hivatkozott érvet használja, miszerint a tudatosság misztériuma nem egyedülálló jelenség. A tudomány történetében számos hasonló példát lehet találni. Így például amikor az elektromágneses jelenségeket felfedezték, azok nem voltak értelmezhetőek a newtoni mechanika fogalomrendszerében. Továbbá a 19. században sokan azt sem tudták elképzelni, hogy fizikai és kémiai kölcsönhatások elegendőek lennének az élő anyag keletkezésének és működésének a megértéséhez.

Hernád az ehhez a részhez fűzött megjegyzéseiben először arra utal, hogy az elektromágnesség esetében egy új, addig ismeretlen autonóm erőhatás felfedezéséről volt szó. A tudatos tapasztalatok, gondolatok, érzések esetében azonban nem ez a helyzet. Nem csupán arról van szó, hogy tele- illetve pszichokinézis, valamint paranormális jelenségek nem mutathatók ki. Ezek létezése nem fér össze a tudományos világképünk alapját képező fizikai törvényekkel sem.[11] Ami pedig a vitalizmust illeti, bármely fizikai/kémiai/biológiai rendszer szerkezete és működése elképzelhető és teljesen leírható kauzális illetve funkcionális magyarázatokkal, elvi és szemléleti problémák nélkül. Így a vitalizmus is csupán gyakorlati kihívást jelentett a tudomány számára.

Searle végül arra a következtetésre jut, hogy Hernád a hogyan és miért kérdés forszírozásával túllép a tudomány és a filozófia lehetőségein. Végül is mindig lehet olyat kérdezni, ami már megválaszolhatatlan.

Hernád azzal zárja a vitát, hogy kifejti: Searle-nek akkor lenne igaza, ha az Univerzum csupán érzés nélküli működésekből állna, vagy ha a tudatos tapasztalatról kiderülne: a természetben fellelhető alapvető erők egyike. Mivel – Hernád szerint – ezek egyike sem áll fenn, egyszerűen tudomásul kell vennünk, hogy bizonyos működésmódok érződnek, és nem csupán tudásunk jelenlegi szintjén nincs halvány fogalmunk sem róla, hogy hogyan és miért, de minden okunk meg van azt hinni, hogy ezt soha nem is fogjuk megtudni.

 


[1] What Is Consciousness? Stevan Harnad, reply by John R. Searle June 23, 2005 Issue

In response to: Consciousness: What We Still Don’t Know from the January 13, 2005 issue

[2] John R. Searle: Consciousness: What We Still Don’t Know January 13, 2005 Issue

Christof Koch (2004): The Quest for Consciousness: a Neurobiological Approach, Roberts and Co.

[3] If we had a full theory of exactly how subjective states of consciousness come into existence and function as parts of the real world it would be one of the most stunning scientific achievements of all time.

[4] The best book by a neuroscientist that I have seen on the subject in the past few years is Christof Koch’s The Quest for Consciousness. The chief merit of this book is that it gives a clear view of the current state of neurobiological investigations of consciousness. It covers an enormous amount of ground with accuracy, comprehensiveness, and clarity.

[5] A fogalmat a Nobel-díjas Francis Crick és munkatársa, Christof Koch terjesztette el. Elméletük kiinduló hipotézise az volt, hogy igen nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy a tudatosság különböző állapotai mindig együtt járrnak az agy aktív neuronális folyamataival. (Parallelizmus vagy korrelációs tudatelmélet.)

[6]….. it’s correlates now, and the explanation of how only later.

[7] I want to cast some doubt on that later causal explanation ever coming.

[8] I defy Searle now (or on that happy day when all these neurocognitive mechanisms are known) to say how and why the actions and functions are felt — rather than merely “functed.” For the “functing” is all that survival and reproduction call for; it’s also all that causal explanation for every other case in the universe ever provides, or can provide. So the reason I ask for more, and what it is that I am asking for when I ask for more, is the how and why of what makes felt function different from all other forms of function, whether physical function or biological function: an explanation of the fact that it is felt, rather than merely functed.

[9] feelings themselves (as opposed to their neural causes/correlates) will not have any independent causal power of their own, no matter how much they may feel as if they do.

[10] So we are left with an unexplained — indeed an inexplicable — correlation (in the wake of the failure of the direct causal explanation that would have accounted for feeling so naturally and satisfyingly).

[11] : I agree completely that if feelings had turned out to be an autonomous force like electromagnetism then there would be no more or less mystery about them than about electromagnetism or mechanics. But they’re not; and so there is a mystery.

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá most!

Anti-Spam Quiz: