szept 23 2013

Thomas Nagel a tudatos tapasztalat jellegéről

Közzétéve által 08:19-kor Blog kategória alatt

Nagel munkája talán a legerőteljesebb érveket fogalmazza meg a modern filozófiában a tudat fizikalista, funkcionalista, neurobiológiailag reduktív vagy eliminatív elméleteivel szemben.

  Peter J. King: Száz nagy filozófus. Gabo Könyvkiadó, Budapest, 2005.

 

Népszerűsítő filozófiatörténeti könyvek gyakori illusztrációja egy denevért ábrázoló kép.
Ez arra vezethető vissza, hogy Thomas Nagel amerikai filozófus 1974-ben írt egy tanulmányt (What is it like to be a bat? ,

magyarul: Milyen lehet denevérnek lenni? ),[1] amelyben a test-elme probléma mibenlétét fogalmazta meg világos, közérthető és tömör érveléssel. Nagel írása máig érvényes, megkerülhetetlen klasszikusa a problématér feltérképezésének. A tanulmány bevezető soraiban a szerző megállapítja, hogy eddig eredménytelennek bizonyultak azok a törekvések, amelyek a tudatos jelenségeket az agy neuroanatómiai/fiziológiai sajátosságaira próbálják visszavezetni,. (Ez a megállapítás máig érvényes).[2]  Ebből azt a következtetést vonja le, hogy „fogalmunk sincs róla, hogyan kellene kinézni egy mentális jelenség fizikai természetéről szóló magyarázatnak. A tudatos mentális jelenségek legfontosabb jellemzője alig értett, és a körültekintő elemzés feltárja, hogy nem alkalmazható rá a redukció egyetlen jelenleg hozzáférhető fogalma sem. Talán egy merőben új teoretikus formát még kieszelhetünk e célból, de egy ilyen megoldás, ha egyáltalán létezik, valahol a távoli intellektuális jövőben található.”[3]

A továbbiakban Nagel azt vizsgálja, hogy mi teszi olyan nehézzé, sokak szerint lehetetlenné a tudat beillesztését a világról alkotott természettudományos képünkbe. Megállapítja, hogy tudatos tapasztalattal rendelkezni azt jelenti, hogy „valamilyen” az ilyen tapasztalatot megélő élőlénynek lenni. A tudatos tapasztalat ugyanis feltételez egy sajátos pozíciót, és csak ebből a nézőpontból élhető át, ezért külső szemlélő számára hozzáférhetetlen. A tudatos tapasztalat eme különös, kitüntetett jellegének bemutatására használja Nagel a denevér példát. Szemléletesen érzékelteti, hogy egy organizmus személyes létezésérzetének tapasztalata kívülálló számára elvileg is megközelíthetetlen. Olyan sajátos és különös, hogy még egy más típusú, de szintén tudatos lény számára is elképzelhetetlen. A denevér szubjektív élményvilága – az, hogy milyen a denevér számára denevérnek lenni – örökre zárva marad előttünk. [4]

A denevér példa azonban csupán a tapasztalat szubjektív karakterének különösségére hívja fel figyelmünket.[5] Nagel tanulmányának alapvető, ontológiai és egzisztenciális szempontból egyaránt izgalmas üzenete az, hogy ezt a szubjektív tapasztalásvilágot – amely kétségtelenül reális – nem tudjuk meggyőzően értelmezni a jelenleg domináns, evolucionista-materialista világkép alapján. A redukció megbízható tudományos módszer ugyan, de a tudatos tapasztalat esetében eddig eredménytelennek bizonyult. A reduktív elemzés lényege ugyanis az objektivitás lehető legnagyobb mértékű érvényesítése. A dolgok objektív karaktere viszont csak úgy tárható fel, hogy elvonatkoztatunk azok nézőponttól függő, fenomenológiai sajátosságaitól – a látszattól a valóság, az egyedi, szubjektív, első személyű valóságészleléstől a harmadik személyű jelenségértelmezés felé mozdulunk el. A tudatos tapasztalat esetében azonban a sajátos, szubjektív nézőponttól nem vonatkoztathatunk el, mivel éppen ez a vizsgálni szándékozott jelenség lényege.  „Minden szubjektív jelenség szükségképpen egy egyedi nézőponthoz kötődik, márpedig egy objektív, fizikai elmélet feltétlenül fel kell adja e nézőpontot. ….Nehezen érthető, mit jelenthetne egy tapasztalat objektív karaktere, leválasztva arról a sajátos nézőpontról, amelyből a szubjektum felfogja. Ugyan mi marad abból, hogy milyen lehet denevérnek lenni, ha eltávolítjuk a denevér nézőpontját?” I.m. 8. o.

Nagel nem zárja ki a tudatos tapasztalás fizikalista magyarázatának lehetőségét, de ennek – ahhoz, hogy hihető legyen –  a tapasztalat szubjektív karakterét is értelmeznie kellene, ez viszont rendre eltűnik a magyarázat során. Ennek az az oka, hogy a magyarázati szakadék[6] áthidalásához hiányzik a konceptuális és elméleti háttér. Fogalmunk sincs arról, hogy egy fizikalista magyarázat miképpen lenne igaz.  Az is kérdéses – írja Nagel – „hogy a tapasztalatnak adható-e bármiféle értelemben objektív karakter? Van-e értelme azt kérdezni, hogy tapasztalataim valójában milyenek, szemben azzal, ahogy megjelennek nekem? Voltaképpen még azt sem értjük igazán, hogy természetük fizikai leírás alá vonható, ha azt az alapvetőbb elgondolást nem értjük, hogy van objektív természetük (illetve, hogy az objektív folyamatoknak lehet szubjektív természetük).” I.m. 12. o.

A tanulmány megjelenése óta eltelt csaknem negyven év alatt a probléma megoldásához semmivel sem kerültünk közelebb – pedig próbálkozásokban nincs hiány.[7] A különös az, hogy szinte mindenki egyetért abban – a priori – hogy milyen jellegű lesz a megoldás,[8] sőt, sokan gondolják úgy, hogy meg is találták azt. Daniel Dennett amerikai filozófus például a témának szentelt könyvének – az álszerénység látszatát is elkerülendő – a „Consciousness Explained” címet adta.  A próbálkozások azonban rendre elbuknak a „Nagel-próbán”,[9] azaz nem felelnek meg azoknak a kritériumoknak, amelyek a józan ész és a tudományosság követelményei alapján, meggyőző logikai erővel, világos és elegáns érveléssel kerültek megfogalmazásra – a szóban forgó filozófus és mások meghatározó munkáiban.

Nagel a denevéres tanulmányt megjelenése után csaknem negyed századdal egy 1998-ban tartott nevezetes előadásában () tovább specifikálta és finomította kritériumait.[10] Már előadásának címe (Conceiving the Impossible and the MindBody Problem) is fontos felismerést implikál: a tudat fizikalista magyarázatához egy logikai képtelenségre, azaz a lehetetlen elképzelésére lenne szükségünk.  Az alapprobléma ugyanis az, hogy a tudatos nézőpont konceptuálisan redukálhatatlan aspektusához fizikai kiterjedést kellene hozzáképzelni – azaz valójában nem is redukcióra vagy eliminációra, hanem inkább expanzióra lenne szükség! Olyan meggyőző koncepciót kellene kialakítanunk, amiben a szubjektív nézőpontnak magától értetődően egyúttal objektív karaktere is van.[11] Azt kellene eldönteni, hogy a test és a tudat kartéziánus intuíciója csupán a korlátozott tudás következménye-e, vagy mélyebb okok rejlenek mögötte?[12] Nagel itt azt is világosan exponálja, hogy mi teszi a szokásos – meggyőzőnek gondolt – kauzális magyarázatokat elégtelenné.[13] Szerinte az intellektuális transzparencia hiányzik ezekből; annak a logikailag szükségszerű, szoros belső kapcsolatnak a megvilágítása, amelynek eredményeképpen az egyik a másik nélkül elképzelhetetlen. Ha ez a feltétel nem teljesül, lehet bármilyen szoros korreláció a mentális jelenség és az agy fiziko-kémiai állapotai közötti, nem jutunk előbbre.[14]

A tét nem csekély. A naturalizmus neodarwinista / materialista világképe a tudomány – és általában az intellektuális szféra – domináns narratívájává vált. Egyetlen elvarratlan szál, egy, az összképbe be nem illeszthető jelenség van még: a tudatos tapasztalat. Ennek és az erre épülő humán szférának (Human Reality) a beillesztése az egyébként látszólag harmonikusan összeilleszkedő elemekből összetevődő fizikai világképbe (Basic Reality)[15] az idegtudomány és a filozófia legfontosabb feladata – legalábbis az ontológiai naturalizmusban hívő tudósok szerint. Nem csoda hát, hogy nagy a sietség hihetőnek tűnő magyarázatok konstruálását illetően.[16]

Nagel filozófiai munkásságának egyik jelentős erénye az, hogy világosan megfogalmazott gondolatrendszert dolgozott ki a test-elme probléma mibenlétének megvilágítására. Ennek alapján igazolható lenne egy logikailag kényszerítő erejű, egyértelműen tudományos fizikalista magyarázat is. Ha és amennyiben ilyen magyarázatot nem sikerül megalkotni, akkor továbbra is nyitva marad a lehetőség az elme és a kozmosz mibenlétének többféle magyarázatára. A dolgok jelenlegi állása szerint természetesen változatlanul érvényes a dán királyfi episztemológiai szentenciája:

Több dolgok vannak földön és egen,
Horatio, mintsem bölcselmetek
Álmodni képes.
(…)

 


[1] Nagel, Thomas (1974): What is it like to be a bat? The Philosophical Review 83, No. 4: 435- 450. magyarul: Nagel, Thomas (2004): Milyen lehet denevérnek lenni? Vulgo, 5. évf. 2. sz. Sutyák Tibor  (ford.) p. 3-13.

[2] Nemrégiben Altrichter Ferenc a következőképpen fogalmazott: „A probléma megoldásától azonban csaknem végtelen távolságban vagyunk még, és a jelenleg konceptuálisan belátható, illetve respektálható megoldási lehetőségek is igen korlátozottnak tűnnek.”  Ugyanazon a konferencián Hernád István a következő mondattal zárta előadását: „Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogyan és miért valamilyen érzés olyan rendszernek lenni, amely rendelkezik mindezekkel a lenyűgöző működési képességekkel, attól tartok, csalódni fogunk. Ez olyan megoldatlan rejtély, amellyel meg kell tanulnunk együtt élni.”   Altrichter Ferenc (2002): A tudat két aspektusa: intencionalitás és qualia.  Hernád István (2002): Az elme magyarázata: kemény dió. In: Vízi-Altrichter-Nyíri- Pléh (szerk.): Agy és tudat. Kognitív Szeminárium Sorozat. BIP, Budapest.

[3] Az idézett szövegrészek Sutyák Tibor  fordításából származnak. Nagel, Thomas (2004): Milyen lehet denevérnek lenni? Vulgo, 5. évf. 2. sz. Sutyák Tibor  (ford.), 3. o.

[4] Ezen a ponton Nagel tesz egy episztemológiai kitérőt, és felhívja a figyelmünket egy – egyébként az evolúciós ismeretelméletből is következő – megismerési korlátunkra: „Tűnődésünk, hogy milyen lehet denevérnek lenni arra a következtetésre juttatott minket, hogy vannak tények, amelyek nem az emberi nyelven kifejezhető propozíciók igazságában állnak. Kénytelenek vagyunk ilyen tények létezését elismerni anélkül, hogy állításokat tudnánk tenni róluk, vagy felfoghatnánk őket.”   I.m. 7. o.

[5] „A szubjektivitás és a nézőpont közötti kapcsolat, valamint a szubjektív jellemzők fontosságának szemléltetése céljából segítségül hívunk egy példát, ami megvilágíthatja a szóban forgó kérdést, felszínre hozva a kétféle felfogásmód, a szubjektív és az objektív közötti szétágazást.”  I.m. 5. o.

[6] A kifejezés Altrichter idézett tanulmányában fordul elő, a következő kontextusban: „Levine (2001) találó kifejezésével élve magíarázati szakadék tátong a fizikai sajátosságok és a tudat kvalitatív sajátosságai között.”  Altrichter (2002).

[7] További információkat ad  a jelenlegi helyzet jobb megértéséhez   az idézett szövegrészhez kapcsolt lábjegyzet (11): „Elég a Journal of Consciousness Studies számait tanulmányozni, és rögtön meggyőződhetünk arról a tényről, hogy manapság a megoldást illetően majdnem teljes intellektuális káosz uralkodik. A vitákban minden lehetséges módszer, minden lehetséges elmélet, minden lehetséges és lehetetlen javaslat elhangzik. Egyesek például egyszerűen tagadják a qualia létezését, mások a reprezentációval azonosítják a tudatosság kvalitatív formáját, megint mások az agyi jelenségek hihetetlen komplexitásával magyarázzák a minőségi sajátosságok megjelenését, megint mások a kvantummechanikai hullámfüggvénynek a citoszkeletális mikrocsövekben a gravitáció által előidézett kollapszusával magyarázzák a tudatosságot, megint mások a tudatosság elemi részecskéjének, a pszichonnak a bevezetését javasolják, és persze megint mások a hagyományos dualizmusban, az epifenomenalizmusban, a panpszichizmusban, vagy a teljesen szégyentelen idealizmusban vélik fellelni a probléma megoldását.”

[8] A megoldást általában az ontológiai naturalizmus szemlélete és világértelmezése alapján képzelik el,  a funkcionalizmus –  reduktív materializmus – fizikalizmus  által determinált vonatkozási rendszerben. (Az ontológiai natruralizmus ideologikus jellegét jól érzékelteti  Pléh Csaba tanulmánya: Pléh Csaba (2010) Naturalizmus a pszichológiában? Magyar Filozófiai Szemle 54. évf. (2010) 1. sz. 79‑86. old.

[9] A bejegyzés szerzője által konstruált kifejezés.

[10] Conceiving the Impossible and the MindBody Problem.  Royal Institute of Philosophy annual lecture, given in London on February 18, 1998; published in Philosophy vol. 73 no. 285, July 1998, pp 337-352

[11] „What we need is not a reductionist or eliminative revision but an expansionist one. By this I mean a conception that will permit subjective points of view to have an objective physical character in themselves.”

[12] We have to ask ourselves whether there is more behind the Cartesian intuition than

mere lack of knowledge, resulting in lack of imagination.4 Of course it is not enough just to say, „You may be mistaking your own inability to imagine something for its inconceivability.” One should be open to the possibility of withdrawing a judgment of inconceivability if offered a reason to think it might be mistaken; but there does have to be a reason, or at least some kind of story about how this illusion of inconceivability might have arisen.

[13] The identification of mental events with physical events requires the unification of these two types of properties in a single thing, and that remains resistant to understanding. The causal argument for identification may make us believe that it is true, but it doesn’t help us to understand it, and in my view, we really shouldn’t believe it unless we can understand it.

[14] The problem lies in the lack of any conceivable internal connection between a modification of my subjective point of view and a modification of the physico-chemical activity of my brain. The two may correspond extensionally as exactly as you like, but identity requires more than that. If they are the same state, it must be impossible for the one to exist without the other. And while we may have good empirical reasons to believe that that is true, the understanding of such an impossibility requires that the necessity of the connection between the two become intellectually transparent to us. In the case of conscious states and physiological states, it isn’t just that we don’t see such a necessary connection: it seems in advance that a necessary connection between two such different things is unimaginable. They seem logically unrelated.

[15] A Basic Reality és a Human Reality kifejezéseket Searle használja. (Franken-Karakus-Michel (eds): John R. Searle: Thinking about the Real World.  Ontos Verlag, Frankfurt, 2010..

[16] Az eliminatív materialista magyarázatok egy további, valószínű motivációjáról Nagel magyarul is megjelent kötetének Az evolúciós naturalizmus és a vallástól való félelem című tanulmányában olvashatunk. (Thomas Nagel (1998): Az utolsó szó. Európa Könyvkiadó, Budapest), 176-199. o.

4 hozzászólás

4 hozzászólás to “Thomas Nagel a tudatos tapasztalat jellegéről”

  1. Végh Andráson 25 nov 2013 at 15:47

    1 Ha „a tudatos tapasztalat jellegéről” akarunk gondolkodni, mindenekelőtt szükségünk van egy modellre (elméleti keretre, hipotézisre). Ennek megfelelően az embert olyan lénynek tekintjük, aki a számára elérhető külső és belső világot (valószínűleg az agykéregben lévő) különféle (és igen sok) téridőbeli jelhalmazokkal, mintázatokkal reprezentálja. Feltesszük, hogy ezek a mintázatok valami módon mérhetőek.

    2 Nagel szerint „fogalmunk sincs róla, hogyan kellene kinézni egy mentális jelenség fizikai természetéről szóló magyarázatnak.” Erre a mondatra szeretnék reflektálni.

    3 Úgy kellene kinéznie, mint egy folyamatosan mozgó téridőbeli jelhalmaznak, vagy ami ugyanaz, egy mozgó összetett (bonyolult) jelnek. Ezt a jelet (mint jelölőt) természetesen tudni kell mérnünk, (leképeznünk) és külső memóriában rögzítenünk.

    4 Ezek után vizsgálható, hogy egy adott személy, különböző mentális jelenségeihez, milyen jelhalmazok tartoznak és fordítva. Ha létezik valamilyen korreláció, ill. konkrét összefüggés, akkor ezt tekinthetjük a mentális jelenségek fizikai leírásának. Ha létezik fizikai leírás, akkor érdemes kikutatni azt is, hogy a különböző mentális jelenségek fizikai leírásai között létezik-e összefüggés, matematikailag ez leírható-e? Ez ugyanis mást jelent. A jelek fizikai mérhetőségét kimondtuk és el tudjuk képzelni, de mi a helyzet a mentális állapotok mérhetőségével? Talán nem mérhetőek, de nem annyira reménytelen a helyzet, mint gondolnánk.

    5 Minden mérés összehasonlítás, a mért rendszer és a mérő rendszer összehasonlítása adott eljárás szerint. A szubjektumnak, aki ott áll a folyamat végén legtöbbször csak azt kell megállapítania, hogy két dolog megegyezik vagy sem. Ami jelen esetben két mentális jelenség azonosságának megállapítása lehet, ez lehet igen pontos és könnyű, például ugyanazt a mondatot mondom ki, de lehet nehéz, ill. bizonytalan is, például két érzelem összehasonlítása. (A mérés fizikai aspektusával nem foglalkozunk, feltesszük, hogy a jelet reprezentáló fizikai mennyiségeket jól tudjuk mérni.)

    6 A probléma elvileg hasonló, de nehezebb, mint amikor egy zenekar koncertjét próbáljuk leírni, fizikai fogalmakkal, fizikai mennyiségekkel, jelekkel, hogy rögzíthessük/lejátszhassuk abból a célból, hogy később ugyanazt (az egy bizonyos) zenei élményt (mentális jelenséget) kiváltsuk a hallgatóból. A műszaki gyakorlat a (felvételekkel és lejátszásokkal) bizonyította, hogy a zenei jelhalmaz reprodukálása nagy pontossággal lehetséges, DE a mentális jelenség reprodukálása már nem ilyen egyértelmű. Miért is várnánk mást?

    7 Gondoljuk csak meg, alig van olyan fizikai mennyiség (távolság, idő, sebesség…), amit mentálisan nagy pontossággal meg tudnánk becsülni, vagy ha a mennyiség két konkrét értéke nincs „egymás mellett” azonosságukat meg tudnánk ítélni. De ez a körülmény egyáltalán nem zavar minket abban, hogy (hihetetlen pontossággal) fizikát csináljunk. Ez a gondolatmenet is arra ösztönöz, hogy ha létezik fizikai leírás, akkor érdemes kikutatni azt is, hogy a különböző mentális jelenségek fizikai leírásai között milyen összefüggések léteznek. Szerintem ez lehetne a fizikai leírás valódi feladata.

    8 Ha nem létezik korreláció, akkor a jelhalmaz hipotézis megdőlt és fel kell adni a fizikai redukcionista leírás koncepcióját. Az elmélet bukását azonban csak akkor nyilváníthatjuk ki biztonsággal, ha semmilyen módon nem találunk mentális jelenségeket reprezentáló jelhalmazokat az agyban. A részecskefizika megtanított bennünket arra, hogy ha valami a természetben nehezen található, attól még létezhet. Később, jobb eszközökkel megtalálhatják.
    Végh A.

  2. Komenczi Bertalanon 07 jan 2014 at 12:33

    A probléma lényege Nagel szerint éppen abban rejlik, hogy nincs olyan – mindenki által elfogadott – elméleti keret, modell, hipotézis, amelyben a tudatos tapasztalat a tudományos praxisban szokásos, reduktív módon értelmezhető lenne. Még az sem biztos, hogy az emberi szubjektum természete fizikai leírás alá vonható, vagy ha igen, akkor jelenlegi fizikai világmodellünk tartalmaz-e minden olyan elemet, amelyek szükségesek lennének egy ilyen leíráshoz?
    A mentális és a fizikai leírások közötti korreláció már nem igényel további bizonyítást. Tény, hogy a tudatos jelenségekkel párhuzamosan jellegzetes fizikai-kémiai állapotok játszódnak le az agyban, és hogy a sajátos neuronhálózati mintázatokat jelhalmazoknak is tekinthetjük.
    A korreláció egyre pontosabb, valószínű, hogy el fogunk érni arra a szintre, amikor az NCC (neural correlates of consciousness) fizikai struktúrájából nagy biztonsággal tudunk majd következtetni az aktuális mentális állapot tartalmára. Mindez azonban valószínűleg egy lépéssel sem fog közelebb vinni az alapkérdések tisztázásához: hogyan generálódik a szubjektív, tudatos tapasztalat, illetve hogy a test és a tudat különbözőségének kartéziánus intuíciója csupán a korlátozott tudás következménye, vagy mélyebb okok rejlenek mögötte?
    Nagel nem zárja ki a fizikalista magyarázat lehetőségét, de – és ebben rejlik munkásságának jelentősége – világosan megfogalmazza azokat a kritériumokat, melyeknek egy hihető magyarázatnak meg kellene felelnie. A tudatos tapasztalat akkor lenne meggyőzően illeszthető egy homogén, materiális univerzumba, ha a mikrofizikai entitásokból kiindulva sikerülne levezetnünk egy olyan hézagmentes kauzális folyamatsort, amelynek a végén logikailag szükségszerűen ott áll az ezeknek a folyamatoknak az eredményeképpen képződött szubjektum.

  3. Pecsora Krisztinaon 09 jan 2014 at 23:05

    Csak ismerős, hasonló tapasztalatok segítségével tudjuk elképzelni, milyen lehet egy új, ismeretlen dolog. Semmilyen fizikai információ nem árulhatja el számunkra például azt, milyen lehet denevérnek lenni. Biológiai ismereteink, vagy akár több órás természetfilm nézése sem tesz minket képessé arra, hogy denevérként próbáljuk meg szemlélni a világot, hisz nem tudjuk, milyen lehet ennek az organizmusnak lenni, mert nem éltük át. Objektív módszerekkel megközelíthetetlen számunkra a denevér tapasztalatának minősége, mert csak egy denevér szempontjából érthetjük meg (szubjektív tapasztalat), milyen denevérnek lenni. Ember számára ez lehetetlen, túl van minden megismerő-képességünk fogalmainak határán. A fenomenális tapasztalat (milyen valaminek lenni, bármilyen organizmusnak, dolognak) lényegileg szubjektív természetű. Olyan dolog, ami csak és kizárólag meghatározott perspektívából, egyes szám, első személyű szubjektív és nem objektív perspektívából létezik. De, amíg nem áll módomban elképzelni azt, hogy milyen denevérnek lenni – mert „önnön tapasztalatunk alkotja képzeletünk alapanyagát”[1] – addig el tudom képzelni Nagel szerint egy embertársam érzéseit. Hisz „… tapasztalatunk szubjektív karaktere nagyon is specifikus, és bizonyos mértékig leírható olyan kifejezések segítségével, amelyeket csak a hozzánk hasonló lények érthetnek meg.”[2]
    Ha a nyelvészetet vesszük alapul, ott van számunkra Sapir-Whorf nyelvi relativizmus elmélete, amely kimondja más-más anyanyelvűek másképpen szemlélik a világot.[3] Vagy megfordíthatjuk az állítást, amely úgy szólna, hogy az ugyanahhoz a kultúrához és nyelvhez tartozó egyének hasonló módon értékelik a körülöttük lévő dolgokat, könnyebben megértik egymást. Értékrendünk és világszemléletünk meghatározója a nyelv és a kultúra, amelybe beleszülettünk. Más lesz az életfelfogása, mentalitása egy brit angolnak és egy amerikai angolnak, egy magyarnak vagy akár egy indiainak. Ennélfogva egy indiait könnyebben megért egy indiai ellentétben egy amerikaival. Ha a nyelvek azonos módon tagolnák a világot, akkor a szavak jelentése is egy az egyben megfelelne egymásnak a különböző nyelvekben. De ez nem így van. Nézzük meg pl., hogy a magyar pipa szó egyes jelentései hogyan jelennek meg az orosz nyelvben:
    1. dohányzóeszköz – трубка;
    2. ék alakú jelölés, írásjel – галочка;
    3. dühös (pipa vagyok rá) – сердит.
    Az, hogy a nyelvek különbözőképpen tagolják a világot, különösen jól érzékeltethető a színnevekkel. A különböző nyelvek más módon bontják részekre a skálát, és ami érdekes: beszélőik úgy látják, hogy ez így is van rendjén, mert az ő nyelvük tagolása a lehető legjobban megfelel annak, ahogyan a színek a színskálán találhatók. A hanunóo nyelvben csak négy alapszínnév van: fekete, fehér, piros, zöld. Néhány új-guineai nyelvben viszont csak két szín van: fekete (sötét) és fehér (világos).[4]
    További példaként szolgálhat még a nyelvészetben a Whorf által végzett kutatás, aki a hopi indiánok nyelvét hasonlította össze európai nyelvekkel, amelyben kimutatta, hogy a hopi nyelvben nincsenek az európai nyelvekben megszokott igeidők, mint múlt, jelen, jövő, ehelyett számukra az a fontos, hogy „garantálható-e, hogy egy esemény előfordult, előfordul, vagy elvárható-e előfordulása.”[5]
    Mindennapjainkban is számtalan esetet figyelhetünk meg. Példának okáért egy egészséges ember nem tudja elképzelni, milyen lehet egy ágyhoz kötött beteg élete, ha korábban hosszabb ideig nem volt ő is hasonló helyzetben, vagy nem tudhatja, milyen egy születésétől fogva vak ember sorsa. Tehát a tudatos tapasztalat külső szemlélő számára hozzáférhetetlen, mert csak és kizárólag egy bizonyos nézőpontból élhető át/meg.

    [1] Az idézett szövegrész Sutyák Tibor fordításából származik. Nagel, Thomas (2004): Milyen lehet denevérnek lenni? Vulgo, 5. évf. 2. sz. Sutyák Tibor (ford.), 5. o.
    [2] Az idézett szövegrész Sutyák Tibor fordításából származik. Nagel, Thomas (2004): Milyen lehet denevérnek lenni? Vulgo, 5. évf. 2. sz. Sutyák Tibor (ford.), 6. o.
    [3] Wardaugh, Ronald (2005): Szociolingvisztika. Budapest: Osiris kiadó, pp. 192-193.
    [4] Crystal, David (2003): A nyelv enciklopédiája. Budapest: Osiris kiadó, p. 139
    [5] Wardaugh, Ronald (2005): Szociolingvisztika. Budapest: Osiris kiadó, pp. 195-193.

  4. Végh Andráson 10 jan 2014 at 17:44

    „Minden szubjektív jelenség szükségképpen egy egyedi nézőponthoz kötődik, márpedig egy objektív, fizikai elmélet feltétlenül fel kell adja e nézőpontot. …” – írja Nagel. Ilyen nézőpont mellett nem is várható megoldás, teszem hozzá.

    A reflexiómra való válasz utolsó mondatára is szeretnék reagálni, mert ez foglalja össze tömören, hogy Nagel mit vár a „tudatos tapasztalat” fizikai leírásától.
    Reflexiómban azt próbáltam bizonygatni, hogy ez az álláspont túlzóan maximalista. Véleményem szerint, nincs szükség logikailag szükségszerű levezetésre, bőven elég az empirikusan körültekintően bizonyított nagy korreláció. Ennél nagyobb intellektuális transzparencia nem szükséges.
    Ha fizikai leírásról beszélünk, akkor meg kell elégednünk (mérhető) fizikai mennyiségekkel reprezentált (az agyban lévő) téridőbeli jelhalmazok mérésével, és ezeknek a jelhalmazoknak a „tudatos tapasztalatokkal” való korrelációjának megállapításával, valamilyen (matematikai) leírásával, illetve ennek modelljével. Ez pedig, mint Komenczi is írja „A mentális és a fizikai leírások közötti korreláció már nem igényel további bizonyítást. Tény, hogy a tudatos jelenségekkel párhuzamosan jellegzetes fizikai-kémiai állapotok játszódnak le az agyban, és hogy a sajátos neuronhálózati mintázatokat jelhalmazoknak is tekinthetjük.”

    Eltávolodva a konkrét kérdésektől, a következőt állíthatjuk. Ha egy rendszert különböző nagyon eltérő vonatkozásokban vizsgálunk (fizikai-kémiai, illetve mentális tapasztalatok) és írunk le, akkor általában nem várható, hogy az egyik leírás, modell átvezet a másik leírásba, vagy egyenesen megjeleníti, generálja a másikat, hogy mégis ugyanarról rendszerről van szó, azt empirikusan (számos megegyezésből, korrelációról) valószínűsíthetjük. Mindez nem zárja ki a dualizmus lehetőségét sem.

Szóljon hozzá most!

Anti-Spam Quiz: